33. -Epilógus

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

HARMINCHÁROM

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mariah

 

 

Fordította: Szilvi

 

 

Kinyílik a házam ajtaja. Lance mögöttem áll, keze a hátamon. Nem hiszem, hogy megszakította volna a kapcsolatot, mióta visszaszállt a kocsiba.

Belépünk, ő pedig becsukja mögöttünk az ajtót; a tegnap este meggyújtott mandarin színű gyertya illata érződik a levegőben.

– Két dolog– mondja Lance, és egy pillanatra szétnéz a nappalimban. – Legyen inkább három.

– Oké!

– Először is, hogy megismételjük, kizárólagosak vagyunk. Nincsenek alkalmazások, nincsenek edzők, nincsenek véletlenszerű férfiak vagy nők a boltban, akik elkérik a számunkat. Rendben?

Elvigyorodok. – Gyakran történik veled ilyesmi?

– Nézz rám! Persze, hogy előfordul– kacsintrám. – Igazából még sosem történt meg velem ott, de szerettem volna mindent lefedni.

– Ezzel egyet tudok érteni.

– Jó. Kettes számú dolog– mondja, és az ablakhoz sétál. Izmai mozognak az inge alatt, a fény éppen tökéletesen éri, így látom az anyagonminden fodrozódását. – Őszintének kell lennünk. Lehet, hogy ez normális követelmény egy kapcsolatban– morogja –,de mivel a válási arány olyan magas, mint amilyen ebben az országban, nem vagyok benne biztos.

– Én őszinte voltam veled. Te voltál a kis kihagyós.

– Nincs kihagyás– mondja, és megfordul. Az arcán megjelenő őszinteség megöl engem. – Meg kell oldanunk, hogy ez működjön, és lefektetni az alapszabályokat az elején tűnik a legokosabb megoldásnak.

– Mi a hármas számú?– kérdezem.

– Hogy bármikor hozzád érhetek, amikor csak akarok– mosolyodik el, és felém indul.

Magához húz, a teste olyan szilárd, mint egy szikla. A csókja lassú, módszeres, a lehelete forró a számon. A nyelvével végigsimít az alsó ajkamon, én pedig elolvadok a karjai között.

– Hé!– kuncogom, miközben csókokat nyom az állkapcsomra. – Nekem is van valami!

– Micsoda?– kérdezi a torkomhoz simulva.

Elhallgatok, hogy felnyögjek, amikor a kezei a fenekembe markolnak. – Nem vagyok benne biztos, hogy tetszeni fog neked– incselkedem.

Előreránt, és nedves, cuppanós csókot nyom az ajkamra. Amikor elhúzódik, a szemei vadak, csak néhány másodperc választja el attól, hogy elveszítse az önuralmát.

– Mi az?– kérdezi.

Hátralépve, érzem, ahogy a tekintete perzseli a bőrömet, és a fejem fölé emelem a pólóm szegélyét. A szemei egyre sötétebbek, merengőbbek, én pedig egyre nedvesebb leszek. Nagy a kísértés, hogy abbahagyjam az egészet, és csak úgy a hálószobámba rohanjak, tudva, hogy követne, de túlságosan is élvezem ezt az érzést. Különben is, hamarosan jön a többi is.

– Nos– mondom, levetve a cipőmet, és hüvelykujjaimat a melegítőnadrágom derékrésze alá csúsztatva. – Mivel őszinték voltunk egymáshoz, és szilárdan benne vagyunk egy „pár”-ralkezdődő szóban– mondom –,szeretnék egy megállapodást, hogy nem használunk óvszert.

Fél másodperc alatt bezárja a köztünk lévő távolságot, és felkap, mielőtt még a nadrágom lekerülne a lábamról.

– Lance!– kuncogok fel, miközben lábaimat átvetem a karjain. – Hagyd abba!

– Szándékosan az őrületbe kergetsz! – Megcsókol, miközben elindul végig a folyosón, a lábam útközben leüt egy falilámpát a falról. Nem érdekli. Ahogy engem sem.

Az ágyra dob. A párnák velem együtt pattognak, amikor felnézek rá. Az ágy mellett áll, a ruháit olyan gyorsan veti le magáról, ahogy csak tudja.

– Neked megfelel?– kérdezem, miközben kikapcsolom a melltartómat. – Nagyon tetszik az érzés, ahogy a farkad belém csúszik.

Átmászik az ágyon, a vállai meghajolnak. A szám kiszárad, miközben széttárom a combjaimat, hogy fölém hajolhasson.

– Remélem is, hogy tetszik!– suttogja. – Kurva hosszú ideig fogok beléd csúszni!

Megemelem a csípőmet, és a sarkaim összekulcsolódnak izmos hátának hajlatánál.– Mire vársz még?

Belém nyomul, centiről centire kitöltve engem. Ezúttal másmilyen.

Ez nem egyszerűen a gyönyör adása és fogadása, a kielégítő érzések cseréje, mint korábban. Ez nem egy csók itt, egy simogatás ott, egy nyalintás a biztonság kedvéért– egy „most azonnal szükségem van rád”típusú dolog, aminek van egy kezdete és egy vége.

Ahogy hozzám ér, és nem csak a bőrömön, hanem inkább a kézzel érinthetetlen helyeken, megerősíti azokat a dolgokat, amiket mondott, amiket szinte megígért nekem.

A tekintetéve tudatja, hogy gyönyörű vagyok, és elmondja, hogy értékes vagyok. Nem csak számára, hanem annak az egyetlen részének is, amit csak egyetlen embernek adhat– aszerelmének. Gyengéden simogat, és kíméletlenül belém hatol, birtokol és felemel, megadja a szabadságot, hogy felfedezzem, ki vagyok a karjainak biztonságos határain belül.

Ez más. Valami másnak az előjátéka.

És amikor rám néz, és azt a pimasz vigyorát villantja rám, felnevetek.

– Ezen nincs mit nevetni!– figyelmeztet, miközben teljesen belém nyomja magát.

– Nem rajtad nevettem. Vagy ezen– teszem hozzá, majd felemelkedem, és megcsókolom a vállát.

– Akkor min nevettél?

Nem tudom, hogyan magyarázzam meg, különösen ebben a pillanatban, hogy ez egy örömnevetés volt. Az elégedettségé. Attól, hogy ilyen jól érzem magam a bőrömben.

Ehelyett a homályosan lila karikára nézek a vállán.

– Arra gondoltam, hogy megharaptalak anyám kamrájában.

Átfordul, magával húz, és úgy helyezkedik el, hogy rajta feküdjek. – Tudod mit?– kérdezi, a hangja komoly.

– Mit?

– Azt hiszem, akkor szerettem beléd.

Megragadom az ajkait az enyémmel. Visszasüllyed belém.

A nap jóval azelőtt lemegy, hogy végeztünk volna. A gyomrom korog, az egyetlen részem, ami nem elégedett, miközben összegömbölyödöm a karja alatt, és lehunyom a szemem.

Lélegzése mögöttem egyenletes, a szíve a hátamnál lágyan, folyamatosan dobog. Kinézek az ablakon az égen szikrázó csillagokra, és békés, könnyű álomba zuhanok.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

EPILÓGUS

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lance

 

 

Fordította: Szilvi

 

 

– Peck! Gyere!– kiabál ki Mami az ajtón.

A család többi tagja a konyhaasztalhoz telepszik, készen arra, hogy belevessék magukat a vasárnapi vacsorára sütött csirkébe. Machlan megragad egy csirkecombot, és a lehető legdiszkrétebben a szájához emeli.

– Ne is gondolj rá!– figyelmezteti Mami, és tarkón csapja, miközben elsétál mellette. – Még nem mondtunk asztali áldást.

Machlan vitatkozni kezd, főleg nagyi kedvéért. Imádja, hogy Machlan szereti a sült csirkéjét– ma a templomban mindenkinek elmondta, hogy nehezen fogja tudni távol tartani tőle, amíg a vacsora elkészül. A fickó így akar a kedvére tenni, hogy jól érezze magát.

Jobbra nézek, a gyönyörű nőre, aki elmozdítja Mami vizespoharát, hogy ne borítsa fel, amikor leül.

Néhány hét telt el a kapcsolatunk kezdete óta, és még mindig olyan furcsa, hogy a majdnem szó boldoggá tesz. De ha ez kell ahhoz, hogy Mariah az ágyamban, a fürdőkádamban, a kocsimban maradjon, hogy ebédszünetekben gyors csókolózásokba kezdjünk, akkor legyen.

Néha nézem, miközben alszik vagy könyvet olvas, és azon tűnődöm, hogy a fenébe lehetek ilyen szerencsés. Hogy ő, egy okos, kedves, előkelő nő elfogad egy olyan állatot, mint én. Egy olyan állatot, mint én, pont olyannak, amilyen vagyok.

Megfogom a kezét, amikor visszaül, és az ölembe húzom. Elmosolyodik, már hozzászokott, mert nem tudok ellenállni, hogy ne érintsem meg, amikor a közelemben van. Ez nem mindig szexuális dolog, ami bárki másnál jobban meglep. Csak a bőre tapintása emlékeztet arra, hogy ő valódi, az enyém, és akar engem. Olyan, mint a legjobb karácsonyi ajándék, valahányszor ez történik.

Peck bejön, Cross mellette.

– Nem tudtam, hogy jössz– mondja nagyi, és az ablak melletti szék felé mutat. – Hozz egy széket!

– Hozok neked egy tányért, Cross– ajánlja fel Sienna.

– Hagyd, hogy ő maga hozza a saját átkozott tányérját! – mondja Walker.

– Ha bemegy oda, mindent felforgat, Mami a végén még utána megy, aztán Machlan megeszi a csirkét, Lance beszól valamit Pecknek, és ők ketten egymásnak esnek– mondja Sienna, mire mindannyian nevetésben törünk ki. – Mindenkinek időt spórolok, bébi.

Feláll, és eltűnik a konyhában, majd visszatér egy sárga tányérral Crossnak.

– Köszi– mondja, és szégyenlősen elmosolyodik, mert tudja, hogy később Walkertől megkapja a magáét.

Peck leveszi a sapkáját, és asztali áldást mond, ahogy vasárnap délutánonként szokás. Mariah közel hajol, a fejét a vállamra hajtja, miközben a hüvelykujjammal egy kis szívecskét rajzolok a kézfejére.

– Te csináltad ezeket a zsemléket?– kérdezi Walker, és Mariah-ra néz, miközben körbeadjuk a tányérokat az asztal körül.

– Igen– sugárzik. – A nagymamám receptje.

– Nagyszerűek! – Egy fél zsemlét töm a szájába, Sienna legnagyobb bánatára.

– Megvan a recept, de nem fogom megcsinálni, ha úgy eszel, mint egy barbár!

Walker felkacag. – Azt hittem, szereted, ha úgy eszem, mint egy barbár.

Fuldokolni kezdek a krumplimtól, Machlan pedig nevetésben tör ki.

– Ha– mondja, és egy szalvétával eltakarja a száját. – Kezdesz egy kicsit merész lenni, nem igaz, Walk?

Sienna céklavörös, miközben kétségbeesetten próbál témát váltani. – Eljössz velem a hétvégén a tóhoz?– kérdezi Mariah-tól.

– Persze– feleli Mariah, és rám néz. – Szombat este a nővéremmel és a férjével vacsorázunk. Megpróbálhatnám megúszni.

Villantok rá egy hatalmas, bosszantó mosolyt. – Nem, Chrissyvel és Erickel vacsorázunk!

Sienna felnevet. – Nem akarom tudni, miről van szó.

– Arról, hogy próbálok kibékülni a nővéremmel– mondja Mariah, és a szemét forgatja rám. – Lance ötlete volt.

– Lance nagyszerű ötlete– erősködöm, és hátradőlök a helyemen, hogy újra láthassa Siennát.

– Elmehetnénk reggel, és késő délutánra vissza is érhetnénk, ha az megfelel?– kérdezi Sienna.

– Szeretném– mondja Mariah. – Talán Lance rávehetnéWalkert, hogy jöjjön át, és segítsen összeállítani az új ágyunkat.

– Máris összetörtétek?– kérdezi Cross, miközben kivesz egy csirkecombot. – Gyorsan dolgozol, Lance!

– No comment!– mondja Machlan, és teletömi a száját krumplival, miközben dühös pillantást villantok rá.

Peck kéri a figyelmemet, és rám kacsint, amikor ránézek. – Hé, Cross! Hallottam a benzinkútnál, hogy Hadley a városba jön.

Minden tekintet Machlanre szegeződik. Lassan, megfontoltan iszik egy korty vizet, és nem néz Peckre vagy Crossra.

Cross megköszörüli a torkát. – Nos, ma reggel felhívott, és azt mondta, hogy jövő hétvégén jön a városba a szalagavatóra. Csak még nem volt időm elmondani nektek, tényleg.

Machlan felkel az asztaltól.

– Machlan, hová mész?– kiabál utána Mami.

– Hadd menjen– mondja neki Walker –,inkább odakint törjön össze valami szart, mint itt bent!

– Vigyázz a szádra, Walker!– dorgálja meg a nő. – Talán meg kéne nézned, hogy mi van vele.

– Nem teszem! – rázza meg Crossa fejét. – Mindig én vagyok a rosszfiú, ha róluk van szó. Elegem van belőle!

Peck a szemét forgatja, miközben feláll. A sült csirkés tányért keresi, csakhogy üresen találja. Így hát elvesz egy csirkecombot Machlan tányérjáról. – Megyek, megkeresem.

– Jó fiú vagy, Peck– mondja neki nagyi.

– Sienna, tudod, kit kell hívnod, ha orvosi segítségre van szükségem– sóhajt Peck, mielőtt eltűnik a sarok mögött.

Hátradőlök a székemben, és a családomat nézem. Walker és Cross a lehető legjobban elmagyarázzák Siennának és Mariah-nak a Hadley-helyzetet, miközben Mami antik porcelánokról magyaráz.

Ez egy olyan helyzet, amiről nem gondoltam volna, hogy valaha is belekerülök, amiről nem igazán tudtam, hogy akarom-e egyáltalán. Mindig a megfigyelő voltam, mindig az, aki nem igazán vett részt.

A karom átvetem Mariah székének háttámláján, a haja a karomat súrolja. Ahogy nézem, ahogy felnevet egy béna viccen, amit nagyi a banánkenyérről mondott, arra gondolok, hogy mit fogok neki mondani ma este, amikor hazaérünk. Hogy észrevettem a melleinek duzzadását, amikor szórólapokat osztogatott a templomban. Hogy hallottam, ahogy az öreg Dave róla beszélt a farmereknek a benzinkút parkolójában. Hogy olvastam valahol, hogy nem értheted a feltétel nélküli szót, ha nem érted a feltételeket. Hogy nem tudsz igazán beleszeretni valakibe, ha először nem szereted önmagadat.

Ahhoz, hogy elég nyitott legyek a szeretetre, az kellett, hogy önmagam legyek– az igazi énem, a tökéletlen változat, amiről azt hittem, hogy senkinek sem kell.

Talán van ebben valami.

Mariah megfordul a székében, a keze a farkamhoz simul az asztalterítő alatt.

Úgy nézek rá, mintha nehéz lenne elhinni, hogy ő acsajom. Mert az, és az is lesz, amíg meg nem halok.

Majd elmondom neki mindezt, miután megdugtam. Mert végül is én még mindig én vagyok.

 

 

 

 

VÉGE